Tavaly ôsszel rengeteget túráztunk, azóta sokminden megváltozott, de az erdô megint ilyenkor a legszebb. Idén a falu körül tologatom Rozit.

 

 

Most, hogy már csak a Super Gyors Gálát kell belegyömöszölni, azt hiszem, kijelenthetem, hogy nagyon jó könyv lesz ez a 2008-as.

Júliusban, a költözés után, mikor annyi mindenről szerettem volna írni, Dani kulcscsontjával együtt sajnos a lendületem is megtört. Levegőt is alig kaptunk néha, de úgy tűnik, túl vagyunk rajta. A sok kellemetlenségen túl azért egy vitathatatlanul jó oldala volt a balesetnek: a nyolc együtt töltött hét.

Közben vendégül láttunk (többször is),
otthon is jártunk (na, az igazán durva volt, a végére teljesen szétestünk, pl. majdnem nem fizettünk ki egy kávét),
a lakást is berendeztük, helyreraktuk (MsMesternek üzenem, hogy a hifi és a lemezek nem fértek be, a babakocsit is a szüleim hozták utánunk, de ősszel kikerülnek azok is),
az olasz egészségüggyel több fronton is ismerkedtünk (pattogunk a labor, a traumatológia, a nőgyógyászat és a családi tanácsadó közt, mindig időpontra, és a röntgenfelvétel névre szóló cd-n nagyon vagány),
Dani gyűjti a téli tüzelőt (éppen most is, tegnap pedig építettek fölé helyre kis tetőt),
közben rajzol (ha még marad ereje),
és a 2008-as napirajzokból készítjük a könyvet (ezzel hamar, még a baba előtt szeretnék végezni).
Természetesen mi is részt vettünk a nagy olasz lottólázban, és még azóta is játszunk, hátha legalább kicsit nyerünk. :)

Még annyit, hogy szombat este óta ősz van, kitisztult az idő, már alig vártuk, újra jönnek a SAT-os túrák is, bár ez nekem most kimarad, de Dani vasárnap ismét a gyönyörű Dél-Tirolba indul Mario vezetésével, már nagyon várja. Picit irigykedem :)

- Hogy vagy? - kérdezi kedden Dario.
- Köszönöm, jól, lesétáltam otthonról.
- Az jó, a séta jót tesz - mondja mosolyogva, két-három másodperc telik el, míg leesik neki. - Frisanchiból?! Hülye vagy?!

Mindjárt indulok, bőven két órán belül odaérek.

A km-órából visszaszámolva kb. 20-22 fordulóval, két hét alatt hoztuk fel a holmikat. Még jó, hogy a kulcsot előbb megkaptuk és nem egy hétvégén kellett megoldani, mert fordulónként ötször-nyolcszor jöttünk fel így is a harmadikra. :) De honnan van nekünk ennyi szarunk? Összegyűltek, egy részük az öt megrakott kocsi egyékén érkezett Magyarországról, amikor volt rá lehetőségünk, hogy valaki kihozza az ott parkoló cuccokat, a többit elhoztuk a hátunkon vonaton és egy kis része már itteni.

Lassan minden megtalálja a helyét. - Láttad, milyen szépen kitakarítottam mindent? - fogadott a tulaj felesége. Ez valami vicc lehetett. A konyhával kezdtem, két napig tartott. Ha tele vannak a szekrények, nem lehet se kimosni, se beléjük pakolni, ígyhát a mi kiürülő dobozainkba szépen sorban bekerült a számtalan pohárkészlet, tányérok, műanyag csipeszek, edények, fazekak, lábasok, hat kávéfőző, törött horgászbot(!), fedők hozzájuk tartozó fazekak nélkül, aprógiccsek, régi grill(?)sütő, ronda terítők, kávés készletek, egy akkora serpenyő, amiben ketten le tudnának mosdani, ha lavórnak használva beleülnének, üres fagylaltos dobozok, evőeszközök és még számtalan dolog. A tulaj skodája kétszer fordult, mikor elvitte a lépcsőházba készített halmot. Azóta pedig élvezzük, hogy az étkezőt funkciójának megfelelően tudjuk használni, és terített asztal mellett, együtt vacsorázunk. Tényleg számít.

A háló ablakát - ki tudja, mióta először - kinyitottam, lemostam, a spalettákat is, a fénnyel együtt fél kilónyi légytetemnek is utat engedve befelé. Sajnos közben letört egy petőfisándor. (Ki tudja, mi az?) Egy fodros függöny kevés, hogy leplezze a mosatlan ablakot, még jó, hogy alaposan kitakarítottak, mielőtt érkeztünk.

Ezután jöttek a ruhák, de ezt is több lépésben csináltuk, ez volt a leginkább nemszeretem rész. Szórjunk mindent az ágyra, majd kiválogatjuk, ezt hová tegyem, az éjjeli szekrény kis fiókja még üres, micsoda szerencse, oda éppen beférnek. A zsákok kiürültek, a szekrény megtelt, az egyik mackófelsőm nincs meg.

Van még rengeteg dobozunk, bennük cipők, szerszámok, művészet és hivatalos papírok, cd-k, dvd-k és könyvek, bár két könyvespolcunk már tele. Ezeket a dobozokat a még nem használt kisszobába rejtettük, de csak rövid távra. Tegnap este ugyanis végre kitaláltuk, hogy hogy lehet a nappali adottságait tekintve a szükséges dolgokat mégis fájdalommentesen elhelyezni benne. Ez kezdődött azzal, hogy a már beállított asztalokat némi hümmögés és mérőszalagozás után egészen máshová tettük. Ezzel feleslegéssé vált az a tíz méteres kábel, amit Dani előző este olyan szépen, szakszerűen, a gerendánál elvezetett. A dobozokban türelmesen várakozó holmikat pedig ide-oda tologattuk, velük modellezve a szükséges polcok elhelyezkedését. Ha most látná valaki a nappalit, valószínűleg nem értené miért van az íróasztal L-alakban félig teli dobozokkal körbevéve.

Holnap lesz egy körünk az ikeába, persze már ezerszer átszámoltuk, de meglátjuk, mi fér bele. A cél az, hogy vasárnap minél több üres doboz (vagy akár mind) kerüljön a sárga kukába, miután az imbuszfejű csavarhúzót alaposan megpörgettük. Ezzel a hadművelettel a napokon belül érkező barátaink és az őket váltó családtagok külön szobához jutnak, mely által reményeink szerint a nyaralásélményük még teljesebbé válhat. Bár már az is mindenképpen előrelépés, hogy nem a bejárati ajtótól fél méterre kell aludniuk, mint Caldonazzoban.

Lassan, folyamatosan érkeztünk ide, és érkezünk is még mindig, de ahogy látjuk, hogy alakul a lakás kuckóvá, egyre jobban érezzük itt magunkat. A fáradtság, a lótás-futás-intézkedés majd elmúlik. Közel a hegy, az erdő, az élővilág, apró kis veteményesünk van, répával, salátával, petrezselyemmel. A kocsit a ház másik oldalán rakjuk le, hogy senkit ne zavarjon. A falusiak megismernek minket, visszaköszönnek, a gyerekek is.

Megérkeztünk végre.

A parkban a főnökünk egy olyan ember, akinek nagyon fontos, hogy szépen, egyformán legyünk öltözve, hogy messziről is jól látszódjon, mi vagyunk az instruktorok. Pl. tavaly egy időben az volt a heppje, hogy a piros sisak egész nap legyen rajtunk, mert arról lehet minket jól felismerni. Mondanom sem kell, hogy amíg a földön vagyunk, az égvilágon semmi értelme sisakkal a fejünkön bóklászni, nem valószínű, hogy épp a fejünkre dől egy fenyő, ránk esik valaki a magasból, váratlanul lefejelünk valamit, vagy ilyesmi, viszont 30 fokban, nyolc órában, finoman szólva sem mondható komfortosnak, ezért aztán természetesen nem hordtuk, aminek az lett a következménye, hogy mindig a beülőnkre akasztva kellett viselni.

Ebben a szellemben az elején tehát kaptunk formaruhát* is: pólót, nadrágot (nincs női, de ez jó lesz rád), dzsekit, esőkabátot (ebből a legkisebb férfiméret is túllógott az ujjaimon, a kapucniból meg nem láttam ki :), de legalább volt), és a fiúk cipőt is, tavaly meg - kezdetben - én voltam az egyetlen lány. Cipőt azért nem kaptam, mert "túl kicsi" a lábam. Ezen kicsit csodálkoztam, mert eddig még sose fordult elő, hogy mezítláb maradtam volna, hiszen léteznek ekkora cipők is, még ha nem is mindig könnyű az ízlésemnek megfelelőt találnom, de abból, amit a srácok a szponzortól kaptak, utánanéztem - három kattintásba telt -, volt 36-os is.

Az idei szezonban már javult a nemek aránya (4:4), meg el is fogytak a raktáron lévő cipők, ezért a tulaj újra ellátogatott a szponzorhoz**, és - csodák vannak - tegnap nem csak a srácok, hanem mi, kislábú lányok is megkaptuk a cipőnket.

Épp időben, az utolsó munkanapomon.

* Amiből csak a póló (és cipő) a miénk, a dzsekiket és a nadrágot(!) szezon végén tisztán vissza kell adni, névvel ellátott szatyorban. Én így áprilisban csak elővettem a ruháimat a raktárból onnan, ahová októberben raktam.

** Ehhez az is kellett, hogy egy nap megjelenjen egy pasi a szponzortól, és hiányolja a parkban jól láthatóan elhelyezett molinót és khm, a cipőket a lábunkról.

Nem véletlenül nem írok mostanában, bár rengeteg dolog történik, ezek többnyire - bár nem kizárólag - egy, nagyon is személyes téma köré csoportosulnak. Ám mégis, szeretném magamnak, magunknak megőrizni ezt a néhány hónapot is. Nem akartam erről nyáladzani, meg hát nem is vagyok olyan, aki eszét vesztve gügyögő és/vagy hisztis nővé változik, és két, hányásról és babakelengyéről szóló poszt megírása között telepakolja a blogját cuki kis bigyókkal és alkalmazásokkal, vagy esetleg a baba szemszögéből meséli el, hogy anya ma elfelejtette bevenni a vasat, de nem szeretném az örömünket elbagatellizálni sem, ezért most, hogy az első idők már elmúltak, fontos dolgokon vagyunk túl, vagy éppen közepette, összegyűjtöm ezeket. Arra gondoltam, hogy visszaugorva az elejére, nagyjából tematikusan rántom össze a bejegyzéseket.

 

 

Kezdetben tél volt, rengetegnagyonsok hó, és minden délután elaludtam. Majd egy kis biztonsági idő után - hogy megkíméljük magunkat a csalódástól - rápisiltem a lakmuszra, tudva, hogy lesz rajta két csík, és úgy is lett.

Gyerekünk lesz, szülők leszünk, emelt szint.

Nahát, hogy elrepült 2009. első fele, itt meg semmi nincs, csak lemaradás, elnézést, pirulok. Bár meglepne, ha bárki járna még erre, rég nem jártam én sem. Na de hamarosan befejezem, amit ígértem, és elkezdtem visszamenőleg is írni mindenfélét, ezek most piszkozatban vannak, mert a formán még gondolkodom, de amint kitalálom, lesz újra olvasnivaló, bár nem mintha nem lenne nélkülem is tele az internet, de újra van kedvem írni.

Kis türelmet kérek, ma este akartam feltenni a cuccot, de már nem fogom tudni, és kb. egy hétig nem is tudok vele foglalkozni. Nincs elfelejtve, nyugi.

 

 

Kedves napirajz-közönség!

Kis meglepetést készítek nektek, cserébe viszont tudni szeretném, hogy milyen felbontású a képernyőtök. Az a jó, ha minél többen kattintotok, egyszer, de kommentbe NE írjátok be. Nektek is jó lesz, köszönöm.

Volt itt egy legördülő lista, amiből kattintás útján ki lehetett választani a méretet, de már elmúlt. Köszönöm az együttműködést! :)

- Bátor férfiak repülnek a levegőben, dacolva az elemekkel, mi az?
- Szuperhősök?
- Nem, síugrók!

A sánc, ahol előzőleg a világcsúcsot, 239 m-t ugrották. A szél most fújt egész nap, össze-vissza, mi aggódtunk az ugrókért, ők meg a melegedőben sakkoztak. Kötélidegek, azok. Hát persze, hogy szuperhősök.

Nagyon zsúfolt, pörgős volt az elmúlt időszak, és még nincs vége, bár már látjuk a végét. Sok minden változik, történik, sok mindent csinálunk, új irányok, lótunk-futunk-működtetjük. Részben túl személyesek ezek a dolgok, azért nem írunk róluk, de azért még itt vagyunk, csak most egy kicsit elfoglaltak.

De jó hír, hogy már kezd tavaszodni, napról napra újabb krókuszok nyílnak a kertben, csak így tovább!

Nem szoktam játékba beszállni, de ezzel tettem egy próbát, arra gondolva, hogy ha az első találatok tetszenek, összerakok egyet. Ebből, ebből és ebből az alábbi borítót készítettem. Szerintem jazz...

 

 

Szerencsére találtam egész jó nyelvtani összefoglalókat, ma ezt próbáltuk, igék alanyi és tárgyas ragozása. 

- Kit hívsz fel?
- Egy iskolát hívok fel.
- Egy barátomat hívom fel.

Itt mi el se gondolkodunk, természetes, mikor melyik ragozást használjuk. A két válasz egyformának tűnt, de azért sikerült elmagyaráznom. (A "barátom"-ban az m már konkrétabbá teszi, hogy nem egy barátot általában, hanem az enyémek közül hívok fel egyet. Holott az "egy barát", akit felhívok, természetes, hogy az enyém. Nehéz, ugye?)

Továbbá megrendeltem Varga Katalin: Én te ő című könyvét, hátha Kikmik, Kalamáris és a többiek tudnak segíteni, úgy emlékszem, én szerettem.

A népszerű írónő könyve most nagyobb, nyolc-tíz éves gyerekekhez fordul; Pitt és Patt, a bohócikrek, és Dínó meg Dóró, a két cirkuszi oroszlán izgalmas és mulatságos kalandjain vezeti végig a kis olvasókat, melyek során bejárják a szófajok szigeteit. A szavak hercegének birodalma ez, ahol az ármányos Kalamona gyakorta bajt kever, de talpraesett hőseink újdonsült barátaik segítségével túljárnak a varázsló eszén; kalandjaik során pedig meghitt ismeretséget kötnek a szófajokkal és a szavak toldalékaival. A vidám nyelvtani ismeretszerzés a fordulatos meséken és a mulatságos verseken túl érdekes rejtvények, fejtörők teszik szórakoztatóvá. - Na, ez épp nekem való.

Aztán ha nem jön be, majd olvasgatom én. :)

A szép lányok moziba mennek.
A két szép lány moziba megy.
Kati és Juli moziba megy/mennek.

répa, répák, répát
banán, banánok, banánt
paradicsom, paradicsomok, paradicsomot

A mai délelőtt után szerencsésnek érzem magam, hogy a magyar az anyanyelvem.